Közösségi Szolgálat

Iskolánk az alábbi dokumentumokkal szeretné segíteni a közösségi szolgálatot:

A nemzeti köznevelési törvény alapján az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását először a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsga esetében kell megkövetelni.

Közösségi Szolgálat Szabályzata
Közösségi szolgálattal kapcsolatos dokumentum-minták
Együttműködő szervezetek

Egy Oktató Videó a közösségi szolgálatról
Mi a közösségi szolgálat?

A közösségi szolgálat olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják, és
mellyel saját személyiségüket, különféle készségeiket fejlesztik. Közösségi szolgálatot sokféle motivációból végezhet valaki: hogy megismerjen egy foglalkozást, hogy mások
érdekeit szolgálja, közösséghez tartozzon, hogy elérjen egy fontos célt, például a környezet szépülését, hogy bizonyos tulajdonságainak fejlődését elősegítse, hogy hasznos módon töltse
az idejét , bajba jutottakon segítsen, védje a környezetet vagy gyakorlatot szerezzen egy számára fontos területen.
A közösségi szolgálat végzése során az egyén nem csak a helyi közösség javát szolgálja, megold egy társadalmi, környezeti stb. problémát és ezzel értéket teremt, hanem egyúttal
együttműködő készsége, empátiája, kreativitása, felelősségvállalása, projektismerete is fejlődik.
Számos tulajdonság, a későbbi munkavállaláshoz szükséges készség igazán a gyakorlatban tud fejlődni, valódi élethelyzetekben, a tevékeny munka során. A közösségi szolgálat egy
olyan gyakorlati terep, ahol az iskolában elsajátított számos elméleti ismeret és tanulási teljesítmény mellett az életvezetési készségek is fejlődhetnek, a gyerekek tapasztalatot
szerezhetnek különféle szervezetek működésével, munkakörökkel, társadalmi problémákkal kapcsolatban, és kipróbálhatják magukat aktív, cselekvő, szolgálatot teljesítő egyénekként is.

A dokumentumok a nevükön való kattintással Acrobat Reader dokumentumként (pdf) letölthetök!

A PDF fájlok megjelenítéséhez az ingyenesen letölthetõ és használható Adobe Acrobat Reader program szükséges.